6. Fejezet

Sziasztok babáim! Meghoztam a 6. Fejezetet. Ennek a résznek megírásában segétkezett a legjobb barátnőm – Evelin -, „segítőkészségének” köszönhetően tudtam csak ma hozni a részt. Remélem tetszeni fog!

Jó olvasást!

xJVictoria

*1 évvel késöbb

Pontosan egy évvel ezelőtt volt életem egyik sorsdöntő napja. Annyira kis naiv voltam és nem láttam a tetteim mélységét, és annak következményeit. Szerelmet vallott és én minden feltétel nélkül elhittem neki és beleszerettem.

Keresd meg! Add vissza legalább a töredékét annak amit veled tett! – most az egyszer valami okosat is mondtál. Ördögi vigyorra húztam ajkaim és már indultam is a zárkájához ahol már 1 éve csücsül. A 306-os zárka már-már üvöltött a látogatásomért. Sietve szedtem lábaimat a lépcsőkön, hogy minél előbb oda érhessek. Végig rohantam a folyosón, köpenyem csak úgy lobogott. Megálltam az ajtó előtt.

306

Nem mertem kinyitni, nyúltam volna a kilincsért, de a kezem nem engedelmeskedett. Arrébb álltam, a fal mellé és háttal neki támaszkodtam. Szépen, lassan lecsúsztam a fal mellé, és a kezeimet kezdtem el fixírozni. Körülbelül 10 percet ültem ott, amikor halk, majd egyre hangosabb cipőkopogást hallottam. Tekintetemet felvezettem a szőke nővérre és az azt követő fiúra. Harry-re.

-Jó napot Dr. Donoven! Jól van? – kérdezte Sarah, aggodalmas tekintettel. A Donoven szóra az őt követő fiú felemelte fejét és rám meredt üveges tekintettel. Egy nagyon halvány mosoly jelent meg ajkain.

-Persze, persze jól vagyok. – tápászkodtam fel az ülésből. – Én csak Harry-vel… illetve Mr. Styles-al váltanék pár szót. – újra a fiúra vezettem a tekintetem, aki még mindig engem figyelt. Nem értettem, hogy hogy ilyenkor vitte el Sarah a kezelésre, hisz mindig reggel szokott lenni, de most délután 2 van.

-Nem is tudom, hogy lehet-e ilyet, mivel már nem ön a kezelőorvosa. – húzta el száját. – Maximum a beteg engedélyével. – fordult Harry felé. Ő csak egy aprót bólintott. A szőke nővér gyorsan kinyitotta a zárka ajtaját, majd miután mindketten beléptünk becsukta mögöttünk.

Jaj, szegény, pici Harry most mindent visszakapsz! – egyetértek.

Miután bezáródott az ajtó a göndörke leült az ágyára és kényelembe helyezte magát.

-Szóval mit óhajt Dr. Donoven?

-Beszélgetni szeretnék. Veled.

-Akkor csak tessék. Kérdezzen! Cseverésszünk! – húzta ördögi vigyorra a száját. Felvonom a szemöldököm, mert nem értem a felhőtlen nagy jókedvét.

-Miért most voltál kezelésen? – kérdeztem.

-Nem kezelésen voltam. – vigyora még nagyobbra nőtt.

-Akkor?

-Egy feltétellel mondom el. – felállt a helyéről és közelebb lépdelt hozzám. – Egy csók.

-Te most szórakozol velem? Nem dőlök be neked úgy, mint egy éve. Nem vagyok már olyan kis naiv, mint akkor. – ordítottam rá.

-Én nem kiabálnék annyira a helyedben. A szobák nem hangszigeteltek, és a végén még nem tudnád kideríteni amiért jöttél. – kacsintott rám. Kacér mosolyra húzta a száját és még közelebb jött.

-Tudod mit, inkább beszéljünk azokról az emberekről, akiket megöltél. Miért gyilkoltad meg őket, Harry?  Ők nem feküdtek le veled? – gúnyos vigyor ült ki az arcomra.

-Talán… - villantotta meg fehér fogsorát. Elképedtem a nyugodtságára.

Ez egy újabb trükköd? Most már nem válik be.

-Megint előveszed azt a hülye játékodat, mint egy éve?

-Vegyem elő? Múltkor amikor benned járt nagyon örültél neki. – szemeim kikerekedtek és arcom paradicsom vörössé vált.

-Nem teljesen erre céloztam. – forgattam meg szemeimet.

-Kár, pedig megismételhetnénk. Még mindig emlékszek a kéjes nyögéseidre. – ajkát beharapta, majd folytatta. – Hogy is volt? Ohh…Harry…Dugj meg… - utánozott.

-Fejezd be! – szóltam rá erélyesen. Szemeimet összeszűkítettem és nézésemmel kb. 16-szor megöltem.

-Ahh…Mélyebbre… - nyöszörögte tovább.

És te ebbe lettél szerelmes? – Te is fogd be! Nem vagyok rád kíváncsi!

-Harry! – hangom inkább hangzott hörgésnek, mint emberinek.

-Igen, ilyet is csináltál közben, ha emlékezetem nem csal. Meg amikor elélveztél… - az ajtó hirtelen nyílt ki és lépett be rajta Sarah. Mindketten felé fordultunk.

-Megzavartam valamit? – kérdezte félve.

-Igen, az első együttlétünket ecseteltem, éppen. – válaszolta Harry.

-Hogy mi? – szegényke összezavarodott, de édes. – Önök már régebb óta ismerik egymást?

-Igen körülbelül egy éve találkoztunk abban a parkolóban, ott. – mutatott ki az ablakon a parkolóra. Én a homlokomra csaptam és elkezdtem süllyedni a szégyenben.

Nyeld el föld! – Köszi, én is szeretlek belsőhang!

-Akkor, hogy vagyis mikor? Nem értem.

-Amikor betörtek… - ilyenkor befogtam Harry száját és tovább folytattam helyette.

-Biztos még a nyugtató hatása alatt áll. Össze-vissza beszél tőle.

-Milyen nyugtató?

-Amit minden reggel megkap.

-Ja, nem is tudtam. – szőke.

-Nem minden nővérnek mondják.

-Ohh akkor már értem. Igazából csak azért jöttem, hogy minden rendben van-e.

-Igen, minden a legnagyobb rendben. – küldtem felé egy mosolyt, majd egy apró biccentéssel újra kiviharzott.

-Fúj, megnyaltál? – kérdeztem a kezemet elkapva a szájától.

-Igen, máshol is megnyaljalak? Ott lent még nem próbáltuk, épp itt lenne az ideje. – erre a mondatára lendült a kezem és tarkón csaptam. – Ouch! Ne feledd, hogy egy gyilkossal vagy egy szobában. – kacsintott.

-Miért félnem kéne tőled?

-Rettegned. – gonoszul mosolygott rám és ezt a szívességet én is viszonoztam. – Éééss, meddig maradsz? – húzta el az „és” szócskát.

-Akár az egész délutánom rád áldozom. – ültem le ágyára, feltettem a lábam és kényelembe helyezkedtem, őt ott hagyva. Kacér vigyort villantottam felé, ezzel kihívva őt.

-Remek. – csapta össze a tenyerét. Oda ült mellém és a fülembe suttogott, mintha bárki meghallhatná. – Tudod, mit tudnék veled csinálni egy délután alatt? – dorombolta érzékien.

-Te meg tudod, hogy mikre vagyok képes egy délután alatt csak a kezemmel?

-Nem is tudom.. –harapta be ajkait. – Megmutathatnád.

Legyen Harry, de csak a te kérésedre. Egy jól irányzott mozdulattal tarkón csaptam, újra.

-Nem éppen erre gondoltam. – simogatta a kezem által ejtett vörös foltot. – Egy kis finom kézimunka jobban esett volna. – egyszerre nevettünk fel.

Miért vagy vele ilyen jóban? Ne csináld, már megint! – Hagyj békén! Tudom, mit csinálok!

Persze… Eddig is tudtad.

-Min gondolkozol ennyire?

-Ja, nem gondolkodok, csak a belsőhangommal veszekszem.

-És mi a vita tárgya? – húzogatta szemöldökét.

-Te.