5. Fejezet

Sziasztok! Amint látjátok, mostanság gyakrabban hozom a részeket, mert ehhez a történethez meg jött az ihletem, és amíg tudom ki is használom. :) A részről annyit, hogy nagyon sajnálom, de ez is kell bele. ( Tudom, hogy rövidebb lett, de így jobban izgultok a kövi rész miatt. :) ) Remélem, azért tetszik, majd. Nemsokára hozom a hatodik fejezetet.

( Ajánlott zene:  A Great Big World & Christina Aguilera - Say Something )

Köszönöm a több mint 100 oldalmegjelenítést! :D

Na akkor már be is fejeztem a beszédet. Hagyatok magatok után nyomot! :)

Olvassátok egészséggel!

xJVictoria

-Szeretlek Harry!         

-Egyszerűen szeretlek! – suttogtam ajkaira. Nem tudtam hangosabban kimondani, mert féltem, hogy összetörik, ha hangosan is kiejtem.

-Miért csinálod ezt velem? Miért törsz össze minden mondatoddal? – dorombolta fülembe, mikor közelebb hajolt. Puszit hagyott a fülem mögötti területen, majd egyre lejjebb hagyott nyomokat, míg nem el nem érte nyakam és a vállam találkozását. Élveztem a pillanatot, mert tudtam, hogy bármelyik percben véget érhet. Ami az ajtó kopogtatásával véget is ért. Sarah volt az ajtó mögött, mert hallottam a hangját, ahogy azt kérdezgeti, hogy jól vagyok-e?

-Minden rendben van? – kiabál be az ajtó mögül. – Hívom az őröket! – kiáltja, majd hallom, ahogyan a folyóson elrohan, segítségért. Mi ketten csak nézzük egymást és keressük a szavakat, amelyek nem akadnak nyelvünkre. Lélegzetvisszafojtva várom szavait, hogy elmondja, hogy ő is így érez, de nem szól semmit. Üveges tekintetéből nem tudok kiolvasni semmit. Csak mered rám.

-Mondj már valamit! – utasítom gyengéden, de hangomban ott bujkál a kétségbeesettség. Várom, hogy megszólaljon végre, de nem teszi. Mintha tört döftek volna a szívembe.

-Sajnálom, de… - kezdett bele, mire a tört forgatták volna meg bennem. Hallottam, ahogyan próbálják az ajtót lefeszíteni a helyéről, hogy bejussanak.

-Ez a te kis hülye játékod része volt? – ordítottam. – Ezt akartad elérni vele? Hogy beléd szeressek, aztán összetörjek? – toporzékoltam. A zokogás kitört belőlem. Legbelül összetörtem, összeomlottam. – A játékod része voltam, igaz? – a hangnemem elhalkult és tekintetemet a padlóra szegeztem és csak sírtam. Az ajtó kinyílt, rajta besietett Sarah és két nagydarab őr. Azonnal Harry-hez siettek és lefogták.      

-Bántotta önt? – kérdezte az egyik férfi. Én csak tovább zokogtam, miközben Sarah hátamat simogatta nyugtatólag.

-SAJNÁLOM! – kiáltotta életem legnagyobb hibája, miközben hurcolták vissza, a zárkájába.

-Mostantól más veszi át Harry kezelését. Rendben? – kérdezte a mellettem álló szőke nővér. Bólogattam.

-Rendben. – mondtam nagyon halkan.

-Lemondom a többi pácienst. – ezzel a mondatával kisétál az ajtón – legalábbis annak helyérőről -. Egy világ omlott össze bennem, pedig alig ismertem ezt a fiút mégis beleszerettem.

Én megmondtam, hogy átvág! – förmed rém a józan eszem.   

De te megint nem hittél nekem. – tudom, hogy átvágott, nem kell rá emlékeztetni.  De mostantól kezdve semmi nem lesz, ami rá emlékeztetne. Nem látom, majd őt mindennap a kezeléseken, és nem fogom hallani hangját sem. Egyszerűen eltűnik az életemből és nekem pont jól fog jönni. Igaz, hogy egy épületen belül leszünk, de akkor is túl nagy ez az intézmény, hogy esetlegesen összefussunk. Vége van, ennyi volt.

Ezt te sem gondoltad komolyan. – hagy már békén! Ne zavarj össze! Belsőhang egyszerűen, kussolj!

Tényleg rád férne egy orvosi kezelés. - KUSS! KUSS! KUSS! FOGD BE!

Vége van, és erről nem nyitok vitát. Elfogom felejteni őt, idővel és minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Nem fogok szenvedni a mellkasomra nehezedő fájdalomtól, mert el fog szállni, az idő múlásával. A feledésbe fog merülni, az életem egyik létfontosságú része.

Ez egyre jobban fog fájni. Nem tudod elfelejteni őt.

Tudom. Sajnos…

4. Fejezet +18

MEGLEPETÉS!

Sziasztok babócák! Gondoltam megleplek titeket egy új résszel, azért, mert az előzővel kicsit késtem.  Itt is van a 4. Fejezet! Hagyatok magatok után nyomot! :) Remélem, tetszik! ( +18-as rész ) Írjátok meg, hogy legyen-e még benne ilyen vagy inkább hanyagoljam?

Olvassátok egészséggel!

xJVictoria

Újra nyakam kényeztetésével foglalta el magát.

Ajkamat beharapva nyöszörögtem, miközben nyakamon hagyott pár lila foltot. Bassza meg ez látszódni fog. Köpenyemet szépen lassan gombolta ki, lehúzta rólam és újra ajkaimra tapadt. Hevesen faltuk egymást, amit a levegőhiány miatt szakítottunk meg. Egy gyors mozdulattal a fehér pólóját lehúztam róla és elkezdtem bíbelődni a nadrágján lévő kötőmadzaggal. Sikeresen kicsomóztam, de még mielőtt megszemlélhettem volna V-vonalát, államnál fogva felemelte fejemet, hogy újra megcsókoljon. Egy pillanatra hagytuk abba, amíg a pólómból kibujtatott. Nekem esett és úgy gombolta ki farmernadrágomat, ami nagy nehézségek árán leráncigáltam magamról. Ő is kibújt melegítőszerű nadrágjából, majd bokszerértől is megvált. Sajnos még mindig nem tudtam „felmérni a terepet” odalent, mert még mindig hevesen csókolt. Melltartóm pántjánál elidőzött egy darabig, majd az én ügyes kezeimnek hála segítettem kikapcsolni neki. Mire mindketten felkuncogtunk – azt hittem, hogy már egy kézzel is megy neki -, de tévedtem. Ahogy lekerült rólam a fehérnemű pír öntötte el az arcomat és szemeimet lesütöttem, ilyenkor olyan érdekes tud lenni az ember lába.

-Gyönyörű vagy! – suttogja tekintetemet keresve, amit pár másodperces késéssel ráemelek. Halványan elmosolyodok. Újra lehajtom fejem, de most mást indokból.

Már is áll. – figyeltem meg.

-Ennyire érdekes? – hallom meg rekedtes hangját. Vigyorogtam, mint a tejbe tök.

Nem válaszoltam semmit, ezért inkább nem is foglalkozott vele tovább. Bugyim szélét pedzegette, míg nem lehúzta rólam. Szemeivel alaposan végigmért, ami egy kicsit – nagyon – kínos volt. Jobb kezével végig simított egészen a combomtól kezdve a mellemig, majd ott megállapodott. Elkezdte masszírozni, míg másik kezével a derekamat simogatta. Közben csókcsatát vívtunk, melyből mindketten győztesen fogunk távozni. Én mellkasán pihentettem kezem, de az hamar vándorutakra indult, míg el nem ért a V-vonaláig. Onnantól kezdve csigalassúsággal simítottam kezemet férfiasságára. Először csak az egyik ujjamat húztam végig egész hosszán és csak ezt követően markoltam rá, ami belőle egy állatias nyögést váltott ki. Kezemet fel-le húzogattam teljes hosszán, amíg meg nem éreztem az örömének első cseppjeit. Gyorsabban mozgattam apró tenyeremet ágaskodó férfiasságán. Egyre többször nyögött fel, ami azt jelentette, hogy közel van a csúcshoz. Kezeit az enyémre tette és ezzel megállítva tevékenységemet.  

-A szádat akarom! – suttogja érzékien. Jól van Sage. Nyugodj le! Nem lesz semmi baj! Ilyet még nem csináltál, de nem lesz baj! Kiengedtem egy nagyon halk sóhajt és az asztalról leugrottam és Harry elé térdeltem. Újra kezembe vettem és húzogattam rajta mielőtt még bevettem volna a számba. Először a nyelvemmel izgattam, majd hosszát bekapva szopni kezdtem. Felém lökte csípőjét, így tolva beljebb magát. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgattam számat. Halottam nyöszörgését és azt, hogy néha a nevemet nyögi. Cuppanó hangot hallatva vettem ki a számból egy gyors levegővételért. Visszavettem és megpróbáltam egész hosszát bekapni, ami negyedszerre sikerült is. Harry a mélytorkos után azonnal a számba élvezett. Elég érdekes íze van ennek, de határozottan nem rossz.

-Isteni… voltál... – szűrte ki szájából két nyögés között. Felálltam vele szembe és a nyakánál fogva húztam oda egy csókra. – Ez most elég fura, mert az előbb volt a faszom a szádban most meg itt csókolózunk. – motyogja a számra, ami mosolygásra és kuncogásra késztetett. – Van nálad óvszer? – tért rá a lényegre.

-Van. – újra ajkainak estem.

-Milyen kis felkészült valaki. – viccelődik.

-Sosem lehet tudni. – kuncogok újra fel. A táskámhoz sietek és keresgélem az óvszert. Közben érzem a hátamba fúródó tekintetét, ami miatt újra lángba borul az arcom. – Ne bámulj már! – fordulok hátra, miközben éppen lecseszem.

-Ilyen fenékkel, hogyne bámuljalak. – szemeimet forgatom, és végre megtalálom a kis zacskót. Kezembe tartva felemelem a magasba jelezve, hogy megvan.

-Színes. – jegyzem meg. Harry száján is kifut egy apró kuncogás ( vagy a fiúk nem is kuncognak, na mind egy ).

-És milyen színű? – neveti el magát, mire én is csatlakozom hozzá.

-Piros. – mutatom neki, mikor már sikeresen kinyitottam a zacskóját.

-Pffh. Miért nem kék vagy lila? – tetteti a felháborodását.

-Mit tudjam én? – szólok vissza neki ugyan abban a hangnemben. Mindketten elvigyorodunk. Újra komoly arckifejezéssel hajolok arcához csókot lopni tőle, de mielőtt még elhajolhattam volna nyakamnál fogva visszarántott. Faltuk egymást egyre hevesebben. A levegő nagyúr, így megszakítottuk csókunkat. Én felpörgettem Harry férfiasságára a piros óvszert, míg ő figyelemmel kísérte a történéseket. Combjaimnál fogva megemelt és az asztalra ültetett. Széttárta lábaimat, hogy közéjük tudjon férkőzni.

-Csak a biztonság kedvéért. Szűz vagy? – kérdezte lazán. Én pedig megrökönyödtem. Nem mondhatom, hogy igen, mert akkor kinevetne, vagy ha nem mondom el neki, akkor pedig durvábban fogja csinálni. – Szóval igen. – mondja ki helyettem. Örülök, hogy nem nekem kellett kimondanom, de akkor is ez nagyon gáz. Lehajtottam fejemet és a földet kezdtem el pásztázni a tekintettemmel. – Szerintem aranyos, hogy még az vagy. Legalább tudom, hogy először az enyém voltál és leszel. – hajol ajkaimra lágy csókot hintve rá. A szavai melengették a szívem. A pillangók a hasamban szárnyra kaptak és megállíthatatlanul repkedtek. –Mehet? – kérdezi meg mire egy apró bólintással felelek. Lassan bepozícionálta magát és még ennél is lassabban belém hatolt. Egy - inkább nyüszítésre hasonló – nyögést hallattam magamból, miközben Harry ki-be járatta magát. Karjaimat a nyakába pihentettem, néha-néha belevájva körmeimet érzékeny bőrébe. Hangos nyögések töltötték meg a szobát. (Szerencsére hangszigetelt az irodám. ) Gyorsabb tempóra váltott. A fájdalom, amit az elején éreztem már elszállt. Mindketten közel jártunk a végéhez és ezt a zihálások hangosságából és a gyönyörtől eltorzult arcunkból következtetem le. – Sikítsd a nevem, ha elmész! – utasított. Nem kellett sok és máris átléptem a gyönyör kapuját.

-Harry! – sikításom bezengte a szobát. Ő még párat lökött, majd ő is elment. Arcát a vállamba fúrta és ott pihentette azt. – Ez csodálatos volt. – mondtam alig hallhatóan, de ő mégis megértette, mert éreztem, ahogy elvigyorodik. Lassacskán feltápászkodott rólam és a ruhái felé vette az irányt. Kidobta a használt óvszert és elkezdett felöltözni. Én is csatlakoztam hozzá és megkerestem ruhadarabokat. Magamra kapkodtam a szanaszét dobált ruháimat és rendbe szettem hajamat is, hogy ne álljon össze-vissza. Amikor mind ezzel végeztem Harry irányába fordultam, aki pont engem kémlelt.

Mond meg neki, hogy szereted! – szól rám az az idegesítő belsőhang.

 Közelebb lépdeltem hozzá úgy, hogy már csak 2 centiméter távolság volt közöttünk és karjaimat a nyaka köré fontam. Mélyen a szemeibe néztem és alig hallhatóan suttogtam neki azt a két felbecsülhetetlen szót.

-Szeretlek Harry!                     

3. Fejezet

Halihó! Meghoztam a harmadik fejezetet. Sajnos ihlet hiányom volt és ezért nem tudtam előbb hozni, de remélem tetszeni fog! (Ez a rész hosszabb lett. ;) )

Kellemes olvasást!

xJVictoria

Reggel a madarak csicsergésére és a besütő napsugarakra keltem fel. A óramutató fél hetet ütött. Felkeltem az ágyamból, amibe szívesen visszabújtam volna, ha nem kellene munkába mennem. Az előre kikészített ruhámat magammal cipeltem a fürdőbe. Vettem egy gyors zuhanyt és már öltözködtem is fel. Lementem az emeletről és a konyha irányába indítottam utam. Összedobtam egy sonkás szendvicset, amit gyors elfogyasztottam és már indultam is a munkahelyemre. Kiléptem a hűvös utcára, ami egy amerikai októberhez képest még jó időnek számított.  Fekete chevrolet-emet kinyitom, majd beszállok. Autómat beindítom és lassan az útra kormányzom a gépjárműt és már indultam is nagy sebességgel a Creedmoor felé. Közben a fürtösön járt az agyam. Nem tudom őt kiverni onnan és már nagyon idegesít.

Te is szereted őt!

-Dehogy szeretem. – suttogom magam elé.

Igen? Akkor miért csókoltad vissza? – a belsőhangom kioktat. A pszichológusnak kéne egy kezelés, mert megbolondult. Ez egy óriási paradoxon…

Ne okoskodj!

-Fogd be! – igen veszekszem magammal ilyet is csak egy vezető főorvos csinál, miközben megy a pszichiátriai központba.

Megálltam a hatalmas épület parkolójában. Kocsimat magam után bezártam és már indultam volna a bejárathoz, de megláttam Harry ablakát, pont a parkolóra nézett és azt körülvevő parkra. Ott ült az üveg és a rács mögött. Még ilyen messziről is láttam hatalmas vigyorát, amikor meglátott. Intett egyet kezével és én minta mi sem lenne természetesebb visszaintettem neki. Mosolya még nagyobbra nőtt és azon vettem észre magam, hogy már én is mosolygok, vagy inkább vicsorítok – nézőpont kérdése -. Újra megindultam a kapuhoz, amit a kiskártyámmal már nyitottam is. Bent egész meleg volt, ezért reggel magamra öltött kabátomat levettem és úgy kezdtem meg a lépcsőzést. Az irodámhoz mentem és azt is kinyitottam, de ezt már kulccsal. Holmimat ledobtam az asztalra, kabátomat felakasztottam a fogasra és helyette magamra aggattam a fehér köpenyem, ami kötelező. Asztalomon ki volt készítve a bögrémbe a kedvenc teám és a beosztás, hogy kiket fogok ma kezelni.

1.  Páciens – Harry Styles

Komolyan? Ezt most komoly? Nem lehet igaz! – Fejemet az asztalra döntöttem és dünnyögtem még pár káromkodást, de most sem lehet nyugtom, amikor éppen ideg összeroppanok. Kopogtattak az ajtómon.

-Szabad! – kiáltottam el magam. Mire ajtónyitódás és már meg is láttam Sarah szőke lobboncát és azt követő barna, göndör fürtöket.

-Jó reggelt Dr. Donoven! – köszönt a nővér, aki éppenséggel idősebb volt nálam mégis magázott.

-Szia gyönyörűm! – köszön Harry azzal az idétlen vigyorával. A szőkeség erre a mondatára tarkón csapja, mire a göndörke megjátszott fájdalommal feljajdul. Én csak kiengedek egy mosolyt. Köszönés képen biccentek Sarah felé és már csukódik is az ajtó utána. A fiú megindul felém és pár centivel állt meg előttem.

-Még mindig nem hiszel nekem? – kérdezi egy sejtelmes vigyorral az arcán.

-Azóta minek kellett volna változnia? – gúnyosan mosolygok, mire összeszűkíti szemeit. Kezeit oldalamra csúsztatja és csípőmre simítja.

-Mondjuk, mindennek. – közelebb húz magához és már egy centi sincs köztünk. Arcát nyakamba fúrja, és újra motyogni kezd, amit még mindig nem értek. Lehelete csiklandoz.

-Nem értem mit motyogsz. – suttogom, mintha meghallhatná valaki. Tovább motyog. Mellkasára helyezem apró tenyerem és úgy próbálom eltolni magamtól, ami sikerült annyira, hogy értsem, mit mond. –Most mond! – utasítom lágy hangon.

-Hányszor mondjam el, hogy el hidd? – kérdezte KÖNNYES SZEMEKKEL - ??? -.

-Mi van?  - kérdeztem vissza, mert fogalmam sem volt, hogy miről beszél.

-Beléd szerettem. – jelentette ki elhaló hangon és másik irányba fordult. Megcélozta a kanapét és leült.

-Nem hinném. – mondtam ki még mindig kedvesen csengő hangon.

-Honnan veszed? – emeli fel a hangját.

-Elvégre nekem kéne megfejtenem a zavaros elméd, szóval tudok néhány dolgot rólad.

-Attól még nem tudsz semmit! – üvölti, ami engem egy kicsit meghökkentett. Ez sajnos arcvonásaimon is meglátszódott és ezt ő is észrevette, mert gonosz vigyorral újra felállt és felém indult. Én elkezdtem hátrálni, de beleütköztem a falba, ami megakadályozott a menekülésben. Túl közel jött, ami most először váltotta ki belőlem a félelmet. Kezét a fejem fölött a falnak támasztotta és úgy hajolt még közelebb. Farkasszemet néztem vele, ami feltehetően nem nagyon tetszett neki. – Miért nem tudod elhinni? – kérdezi hatalmas dühvel a hangjában.

-Mert, hogy szerethet egy gyilkos bárkit is? – újra és újra a szemébe vágtam, hogy miket tett.

-Nem vagyok gyilkos! – szűri ki fogai közül a szavakat.    

-De az vagy! – ordítom el magam. Szemei kikerekedett. Minden dühe elszállt. Mintha kicserélték volna. Én fújtattam, mint egy felbőszült bika. A szobára csend telepedett, amikor már én is lenyugodtam és már nem fújtattam.

Az isten szerelmére! Csókold már meg!

Most az egyszer hallgatva a belső hangomra, nyakánál megragadva ajkaimra húztam. Gyorsan kapcsolt, száját szétnyitotta. Nyelvünk vad táncot járt. Hevesen faltuk egymást. Combjaimra simította kezeit.

-Ugorj! – utasított két csók között. Engedelmeskedtem neki. Elkapott és combjaimnál tartott. Az asztalomhoz sétált és oda lerakott. Lábaim közé férkőzött és úgy folytattuk a csókcsatát.

-Az… ajtó… - próbáltam kinyögni, de nem nagyon jött össze.

-Mi van vele? – kérdezte miközben a nyakamat csókolgatta, szívta.

-Nincs… bezárva… - préseltem ki magamból a mondatot. Harry hatalmas léptekkel közelítette meg és nagyon gyorsan zárta be. Fél perc sem telt bele mire visszaért hozzám. Újra nyakam kényeztetésével foglalta el magát.

Ennyi lett volna a harmadik fejezet. A kövi rész +18-as lesz, ezért hagytam itt abba. Remélem tetszett!  

2. Fejezet

Sziasztok! Megjött a második rész is. Remélem tetszeni fog! :D (Tudom, hogy rövid, sajnálom! :’( )

Jó olvasást!

xJVictoria

-Viszlát gyönyörűm! – köszönt el Harry az 1000 wattos mosolyával az arcán. Szememmel követtem őt, mire végül teljesen el nem tűnt alakja.

Becsaptam ajtóm és trappolva megközelítettem az asztalomat. Leültem székembe és a sima, fényes fafelületre hajtottam fejem.

 Miért csinálod ezt velem Harry? Ez egy újabb trükköd, drágám? Nem tudod kivel húztál ujjat. Kifogom deríteni mi is zajlik az elmédbe és én fogok nevetni a végén, nem te!

Hirtelen elhatározásból haladtam végig a folyosón és a lépcsőkön, egészen 2. emeleti magán zárkákhoz, pontosabban 306 számú zárkához. Az ajtót egy mágneses kártya nyitja és, mint kezelőorvosának szabad bejárásom van, ezért engem is megajándékoztak egy ilyen kártyával. Behelyeztem a helyére és vártam a tipikus sípolást, ami a bejutásomat segíti. Nem kellett sokat várnom, az ajtó már nyitódott is. Csak úgy berontottam, magam után becsapva az ajtót. Ő ott ült az ágyán és bámult ki az ablakon, de amikor meghallotta az ajtó csapódását rám emelte tekintetét.

-Mit akartál ezzel az előbbi jelenettel elérni? –akár egy tűzokádó sárkány, így jellemezném most magam.

-A csókkal? – kérdezz rá az egyértelműre.

-Igen! – még mindig egy kicsit hangosabban beszélek a kelleténél.

-Te vagy a pszichológus, neked kéne eldöntened, hogy egy őrült mit-miért csinál, nem? – húzza fel a szemöldökét és ezzel egyidejűleg jelennek meg gödröcskéi.

-Ez most más! – szűkítem össze szemeimet.

-Miben? – a mosolya még szélesebb lesz és feláll az ágyáról velem szemben. Ahogy egyre közelebb lépdel, annál jobban hátrább kell hajtanom fejem, hogy tartsam a szemkontaktust. Alig 20 cm-re megáll előttem és az arcomat fürkészi még mindig levakarhatatlan vigyorral. – Mégis miben különbözik, Sage? – mondja ki érzékien szavait és újra ajkaimra tévednek zöld íriszei. Gyönyörű szép, zöld íriszei. Miket beszélek? Na jó Sage nyugodj le! Fejemet lehajtom és magamat átkozom, hogy ide jöttem. Megint az fog történni, mint az irodámba, érzem. És ebben már biztos is vagyok, amikor megérzem arcom két oldalára csúszni Harry még mindig nagyon puha kezeit. Arcomat az övé felé fordítja, hogy újra összekösse tekintetét az enyémmel. Szemeibe láttam valamiféle érzelmet, amit nem nagyon tudtam elemezni, talán sebezhetőség. Ajkai szépen-lassan közelítették meg enyémeket, szája épphogy súrolta az enyémet, de suttogását még így sem értettem. Egy szót ismételgetett, de nem halottam rendesen, megpróbáltam szájáról leolvasni, de nem ment, így hagytam az egészet. – Szeretlek! – suttogja ajkaimra, mielőtt még rá nem tapasztja. Bejutásért könyörög amit – hatalmas meglepetésemre – meg is adok. Nyelvével elmélyítette csókunkat. Lassan és lágyan csókolt, ajkaink pont egymáshoz illettek. Zihálva, levegőhiány miatt vettettem véget csókunknak, Harry egy morgással jelezte nem tetszését, amiért vége lett.

Most jutott el a tudatomig, hogy pontosan mit is mondott. Szeret?

Persze, hogy szeret, azért csinálta azt az irodádba. – mondta az a bizonyos belsőhang.

Csak át vert. Vedd észre magad! Mész utána. Ne hagyd magad becsapni! – száll be a vitába a józan eszem.

Miféle játékot játszatsz velem, édesem? Azt akartad elérni, hogy összezavarodjak? Gratulálok sikerült.

-Te…te szeretsz? – kérdeztem rá hátha rosszul halottam, de az arckifejezését elnézve, teljesen tisztán halottam. Ezt alátámasztotta az apró bólintás, amit tőle kaptam válaszul.

-Ez meg milyen játék? – fordítok neki hátat és ajtóhoz lépkedve, nagy nyikorgással kinyílik előttem. Jobb lábammal már a folyosón állok, a másikkal még mindig a szobában.

-Ez nem játék. Én tényleg így érzek. – mondta elhalkuló hangon. Fejemet Harry irányába forgatom, aki ott áll még mindig a szoba közepén.

-Bár tudnék hinni, egy gyilkosnak! – vágom oda neki kíméletlenül. Kilépek az ajtón a folyosóra, hátam mögött az ajtót visszazártam és már indultam is vissza az irodámba, hogy a dolgaimat összeszedve elindulhassak haza. Lassan szedem lábaimat és lassan pakolom össze cuccaimat. Az összes holmimat bepakoltam táskámba és már indultam is a kis kertvárosi házamhoz, az autómmal. Egész végig Harry-n kattogott az agyam és nem tudtam kiverni őt a fejemből. Még ide is beférkőzik. – gondoltam magamban. Otthon egy kiadós alvással jutalmaztam meg magam, ami hihetetlen jól esett a mai nap után. Vége kiszakadhattam az életemből az álmok világába, ahol bármi megtörténhet.