1, Fejezet

Sziasztok babáim! Meghoztam az 1. Fejezetet. Juppi! – örülök a fejemnek :D – Remélem elnyeri a tetszéseteket! Hagyatok nyomot magatok után! :D

Olvassátok egészséggel!

xJVictoria

Végeztem minden mai betegemmel, kivéve eggyel, akire alig vártam. Remélem könnyen megfejthetem a gondolatait, de amint elnéztem őt rá kellett jönnöm, hogy ez valószínűleg nem lesz egy fáklyás menet. Sarah ismételten kopogott az ajtómon és magával hozta Harry-t aki ismét megajándékozott egy kacér mosollyal.

-Foglaljon helyet! – mondtam az előttem pár méterre álló gyilkosnak. Ő szépen leült a finom bőr kanapé azon részére, mely legközelebb van az én karosszékemhez.

-Szép szoba. – nézett körbe, majd tekintetét visszavezette rám – Egy még szebb orvossal. – mondta, mire egy enyhe pír jelent meg arcomon, amit valószínűleg észrevett, mert a mosolya még nagyobb lett – ha ez még lehetséges -, gödröcskéi megjelentek, amik engem is mosolygásra késztettek.

-Nos, Dr. Donoven vagyok és ezentúl én leszek a pszichológusa. Önt hogy hívják és ön szerint miért van itt? – kérdeztem meg tőle, mire neki felszökött a szemöldöke.

-Ezentúl magázódni fogunk? – nézett rám még mindig fenn hordott szemöldökkel. Megforgattam a szemem.

-Sage. – engedtem ki egy halk sóhajt.

-Én pedig Harry. – mondta feledtév nagy vidámsággal. – És azért vagyok itt, mert nem tudták másra rákenni a gyilkosságot. – mutatta meg fehér mosolyát.

-Igen? – dőltem előre, kezeimet megtámasztottam a combomon, majd azon összekulcsoltam. – Ha nem te tetted akkor mégis ki?

-Azt nem tudom, de nem én tettem.

-Akkor a bíróságon miért vallottad azt, hogy megtetted?

-Mert, ha tovább húzom akkor csak azt értem volna el, hogy még több börtön büntetést kapok. – dőlt hátra a bőr alkalmatosságon, mint aki jól végezte dolgát.

-És miért támadtad meg a nővért? –  kérdeztem, mire ő csak felvette ugyanazt a pozitúrát amibe az előbb kerültem és felvette a szemkontaktust.

-Te alaposan utánam néztél. – húzta mosolyra a száját. – Fogadjunk azt is tudod, hogy hány embert „öltem” meg. – mutatta a kezével az idézőjeleket.

-Nem, azt még nem tudom. Kérlek avass be! – húztam féloldalas mosolyra számat, mert már biztos voltam benne, hogy nyertem.

-Ötöt. Egy kisfiút, három kislányt, egy 25-26 éves férfit és egy 30-as nőt. – néz el a szoba másik sarkába.

-Miért tudod ilyen pontosan, hogy kiket öltek meg, ha nem te vagy a gyilkos? – vontam kérdőre.

-Nem tudom, csak tippeltem. – na jó ez nehezebb lesz, mint hittem. Most komolyan szeretnék neki segíteni, de így nem fog menni.

-Ha nem veszed komolyan, akkor inkább hagyjuk abba! – mondom neki egy kicsit erélyesebben, mint kellett volna.

-Ne! Azért vagyok itt, hogy csevegjek veled, amit nagyon is élvezek, szóval jó leszek. Ígérem! – mondja miközben fejét oldalra dönti, kezeit állkapcsa alá helyezi és egy angyali mosolyt villant. Felvonom a szemöldököm és én sem bírom sokáig, így én is elmosolyodok.

-De, ha még egyszer hazudsz vagy kitalált történeteket mesélsz akkor végeztünk mára.

-Én soha nem hazudok. – húzza ördögi vigyorra a száját. – Csak, ha megöltem valakit. – hozzatok egy ütőt, leverem.

-Jól van mára végeztünk. – jelentettem ki és már álltam is volna fel a székemből, ha nem állták volna el az utamat. Harry a két izmos karját a szék karfájára helyezte és előre dőlt, hogy közelebb legyen hozzám.

-Ilyen korán? – jelennek meg újra gödröcskéi.

-Harry! – szóltam rá dühösen, mivel még mindig nem engedett ki. Hogy féltem-e tőle? Nem. Sosem féltem az elme zavarodott emberektől és tőle sem fogok. – Engedj ki!

-Mi lesz, ha nem engedlek? – nyalja meg alsó ajkát, majd beharapja.

-Hívom az őröket. – nézek vele farkas szemet.

-Elengedlek, de csak egy feltétellel. – jelenik meg egy kaján vigyor az arcán. Várom, hogy folytassa amit meg is tesz. – Egyetlen egy csók.

-Nem. – jelentem ki habozás nélkül.

-Akkor itt maradunk egy ideig, nekem tökéletesen megfelel. Jó a kilátás. – a pír ismét elöntötte arcomat és egy kis mosolyra húztam ajkaim, szememet lesütöttem és egészen addig ott is tartottam, amíg meg nem éreztem Harry puha kezét az állam alá csúszni. Felemelte szép, gyengéden arcomat, hogy szemkontaktust létesítsen. Zöld íriszei ajkaimra tévedtek és mielőtt még ellenkezni tudtam volna ajkait az enyémre tapasztotta. Én gyorsan reagáltam, eltoltam magamtól és ahogyan csak bírtam pofon vágtam. Ő csak meredt rám és a kezem által érintett részt simogatta.

-Teljesen megérte. – mondta és arcvonásait azonnal rendezte, a mosolyát újra megvillantotta.

-Szólok a nővérnek, hogy kísérjen vissza a szobádba. – mondom, majd lesütött szemekkel az asztalomhoz sétálok. Begépelem az asztalon lévő telefonba Sarah számát és már hívom is. Elmagyaráztam neki, hogy jöhet a betegért és erre egy máris jövök volt a válasz. Tényleg  gyors volt, mert mire észbe kaptam már léptek is ki az ajtón.

-Viszlát gyönyörűm! – köszönt el Harry az 1000 wattos mosolyával az arcán. Szememmel követtem őt, mire végül teljesen el nem tűnt alakja.