2. Fejezet

Sziasztok! Megjött a második rész is. Remélem tetszeni fog! :D (Tudom, hogy rövid, sajnálom! :’( )

Jó olvasást!

xJVictoria

-Viszlát gyönyörűm! – köszönt el Harry az 1000 wattos mosolyával az arcán. Szememmel követtem őt, mire végül teljesen el nem tűnt alakja.

Becsaptam ajtóm és trappolva megközelítettem az asztalomat. Leültem székembe és a sima, fényes fafelületre hajtottam fejem.

 Miért csinálod ezt velem Harry? Ez egy újabb trükköd, drágám? Nem tudod kivel húztál ujjat. Kifogom deríteni mi is zajlik az elmédbe és én fogok nevetni a végén, nem te!

Hirtelen elhatározásból haladtam végig a folyosón és a lépcsőkön, egészen 2. emeleti magán zárkákhoz, pontosabban 306 számú zárkához. Az ajtót egy mágneses kártya nyitja és, mint kezelőorvosának szabad bejárásom van, ezért engem is megajándékoztak egy ilyen kártyával. Behelyeztem a helyére és vártam a tipikus sípolást, ami a bejutásomat segíti. Nem kellett sokat várnom, az ajtó már nyitódott is. Csak úgy berontottam, magam után becsapva az ajtót. Ő ott ült az ágyán és bámult ki az ablakon, de amikor meghallotta az ajtó csapódását rám emelte tekintetét.

-Mit akartál ezzel az előbbi jelenettel elérni? –akár egy tűzokádó sárkány, így jellemezném most magam.

-A csókkal? – kérdezz rá az egyértelműre.

-Igen! – még mindig egy kicsit hangosabban beszélek a kelleténél.

-Te vagy a pszichológus, neked kéne eldöntened, hogy egy őrült mit-miért csinál, nem? – húzza fel a szemöldökét és ezzel egyidejűleg jelennek meg gödröcskéi.

-Ez most más! – szűkítem össze szemeimet.

-Miben? – a mosolya még szélesebb lesz és feláll az ágyáról velem szemben. Ahogy egyre közelebb lépdel, annál jobban hátrább kell hajtanom fejem, hogy tartsam a szemkontaktust. Alig 20 cm-re megáll előttem és az arcomat fürkészi még mindig levakarhatatlan vigyorral. – Mégis miben különbözik, Sage? – mondja ki érzékien szavait és újra ajkaimra tévednek zöld íriszei. Gyönyörű szép, zöld íriszei. Miket beszélek? Na jó Sage nyugodj le! Fejemet lehajtom és magamat átkozom, hogy ide jöttem. Megint az fog történni, mint az irodámba, érzem. És ebben már biztos is vagyok, amikor megérzem arcom két oldalára csúszni Harry még mindig nagyon puha kezeit. Arcomat az övé felé fordítja, hogy újra összekösse tekintetét az enyémmel. Szemeibe láttam valamiféle érzelmet, amit nem nagyon tudtam elemezni, talán sebezhetőség. Ajkai szépen-lassan közelítették meg enyémeket, szája épphogy súrolta az enyémet, de suttogását még így sem értettem. Egy szót ismételgetett, de nem halottam rendesen, megpróbáltam szájáról leolvasni, de nem ment, így hagytam az egészet. – Szeretlek! – suttogja ajkaimra, mielőtt még rá nem tapasztja. Bejutásért könyörög amit – hatalmas meglepetésemre – meg is adok. Nyelvével elmélyítette csókunkat. Lassan és lágyan csókolt, ajkaink pont egymáshoz illettek. Zihálva, levegőhiány miatt vettettem véget csókunknak, Harry egy morgással jelezte nem tetszését, amiért vége lett.

Most jutott el a tudatomig, hogy pontosan mit is mondott. Szeret?

Persze, hogy szeret, azért csinálta azt az irodádba. – mondta az a bizonyos belsőhang.

Csak át vert. Vedd észre magad! Mész utána. Ne hagyd magad becsapni! – száll be a vitába a józan eszem.

Miféle játékot játszatsz velem, édesem? Azt akartad elérni, hogy összezavarodjak? Gratulálok sikerült.

-Te…te szeretsz? – kérdeztem rá hátha rosszul halottam, de az arckifejezését elnézve, teljesen tisztán halottam. Ezt alátámasztotta az apró bólintás, amit tőle kaptam válaszul.

-Ez meg milyen játék? – fordítok neki hátat és ajtóhoz lépkedve, nagy nyikorgással kinyílik előttem. Jobb lábammal már a folyosón állok, a másikkal még mindig a szobában.

-Ez nem játék. Én tényleg így érzek. – mondta elhalkuló hangon. Fejemet Harry irányába forgatom, aki ott áll még mindig a szoba közepén.

-Bár tudnék hinni, egy gyilkosnak! – vágom oda neki kíméletlenül. Kilépek az ajtón a folyosóra, hátam mögött az ajtót visszazártam és már indultam is vissza az irodámba, hogy a dolgaimat összeszedve elindulhassak haza. Lassan szedem lábaimat és lassan pakolom össze cuccaimat. Az összes holmimat bepakoltam táskámba és már indultam is a kis kertvárosi házamhoz, az autómmal. Egész végig Harry-n kattogott az agyam és nem tudtam kiverni őt a fejemből. Még ide is beférkőzik. – gondoltam magamban. Otthon egy kiadós alvással jutalmaztam meg magam, ami hihetetlen jól esett a mai nap után. Vége kiszakadhattam az életemből az álmok világába, ahol bármi megtörténhet.