3. Fejezet

Halihó! Meghoztam a harmadik fejezetet. Sajnos ihlet hiányom volt és ezért nem tudtam előbb hozni, de remélem tetszeni fog! (Ez a rész hosszabb lett. ;) )

Kellemes olvasást!

xJVictoria

Reggel a madarak csicsergésére és a besütő napsugarakra keltem fel. A óramutató fél hetet ütött. Felkeltem az ágyamból, amibe szívesen visszabújtam volna, ha nem kellene munkába mennem. Az előre kikészített ruhámat magammal cipeltem a fürdőbe. Vettem egy gyors zuhanyt és már öltözködtem is fel. Lementem az emeletről és a konyha irányába indítottam utam. Összedobtam egy sonkás szendvicset, amit gyors elfogyasztottam és már indultam is a munkahelyemre. Kiléptem a hűvös utcára, ami egy amerikai októberhez képest még jó időnek számított.  Fekete chevrolet-emet kinyitom, majd beszállok. Autómat beindítom és lassan az útra kormányzom a gépjárműt és már indultam is nagy sebességgel a Creedmoor felé. Közben a fürtösön járt az agyam. Nem tudom őt kiverni onnan és már nagyon idegesít.

Te is szereted őt!

-Dehogy szeretem. – suttogom magam elé.

Igen? Akkor miért csókoltad vissza? – a belsőhangom kioktat. A pszichológusnak kéne egy kezelés, mert megbolondult. Ez egy óriási paradoxon…

Ne okoskodj!

-Fogd be! – igen veszekszem magammal ilyet is csak egy vezető főorvos csinál, miközben megy a pszichiátriai központba.

Megálltam a hatalmas épület parkolójában. Kocsimat magam után bezártam és már indultam volna a bejárathoz, de megláttam Harry ablakát, pont a parkolóra nézett és azt körülvevő parkra. Ott ült az üveg és a rács mögött. Még ilyen messziről is láttam hatalmas vigyorát, amikor meglátott. Intett egyet kezével és én minta mi sem lenne természetesebb visszaintettem neki. Mosolya még nagyobbra nőtt és azon vettem észre magam, hogy már én is mosolygok, vagy inkább vicsorítok – nézőpont kérdése -. Újra megindultam a kapuhoz, amit a kiskártyámmal már nyitottam is. Bent egész meleg volt, ezért reggel magamra öltött kabátomat levettem és úgy kezdtem meg a lépcsőzést. Az irodámhoz mentem és azt is kinyitottam, de ezt már kulccsal. Holmimat ledobtam az asztalra, kabátomat felakasztottam a fogasra és helyette magamra aggattam a fehér köpenyem, ami kötelező. Asztalomon ki volt készítve a bögrémbe a kedvenc teám és a beosztás, hogy kiket fogok ma kezelni.

1.  Páciens – Harry Styles

Komolyan? Ezt most komoly? Nem lehet igaz! – Fejemet az asztalra döntöttem és dünnyögtem még pár káromkodást, de most sem lehet nyugtom, amikor éppen ideg összeroppanok. Kopogtattak az ajtómon.

-Szabad! – kiáltottam el magam. Mire ajtónyitódás és már meg is láttam Sarah szőke lobboncát és azt követő barna, göndör fürtöket.

-Jó reggelt Dr. Donoven! – köszönt a nővér, aki éppenséggel idősebb volt nálam mégis magázott.

-Szia gyönyörűm! – köszön Harry azzal az idétlen vigyorával. A szőkeség erre a mondatára tarkón csapja, mire a göndörke megjátszott fájdalommal feljajdul. Én csak kiengedek egy mosolyt. Köszönés képen biccentek Sarah felé és már csukódik is az ajtó utána. A fiú megindul felém és pár centivel állt meg előttem.

-Még mindig nem hiszel nekem? – kérdezi egy sejtelmes vigyorral az arcán.

-Azóta minek kellett volna változnia? – gúnyosan mosolygok, mire összeszűkíti szemeit. Kezeit oldalamra csúsztatja és csípőmre simítja.

-Mondjuk, mindennek. – közelebb húz magához és már egy centi sincs köztünk. Arcát nyakamba fúrja, és újra motyogni kezd, amit még mindig nem értek. Lehelete csiklandoz.

-Nem értem mit motyogsz. – suttogom, mintha meghallhatná valaki. Tovább motyog. Mellkasára helyezem apró tenyerem és úgy próbálom eltolni magamtól, ami sikerült annyira, hogy értsem, mit mond. –Most mond! – utasítom lágy hangon.

-Hányszor mondjam el, hogy el hidd? – kérdezte KÖNNYES SZEMEKKEL - ??? -.

-Mi van?  - kérdeztem vissza, mert fogalmam sem volt, hogy miről beszél.

-Beléd szerettem. – jelentette ki elhaló hangon és másik irányba fordult. Megcélozta a kanapét és leült.

-Nem hinném. – mondtam ki még mindig kedvesen csengő hangon.

-Honnan veszed? – emeli fel a hangját.

-Elvégre nekem kéne megfejtenem a zavaros elméd, szóval tudok néhány dolgot rólad.

-Attól még nem tudsz semmit! – üvölti, ami engem egy kicsit meghökkentett. Ez sajnos arcvonásaimon is meglátszódott és ezt ő is észrevette, mert gonosz vigyorral újra felállt és felém indult. Én elkezdtem hátrálni, de beleütköztem a falba, ami megakadályozott a menekülésben. Túl közel jött, ami most először váltotta ki belőlem a félelmet. Kezét a fejem fölött a falnak támasztotta és úgy hajolt még közelebb. Farkasszemet néztem vele, ami feltehetően nem nagyon tetszett neki. – Miért nem tudod elhinni? – kérdezi hatalmas dühvel a hangjában.

-Mert, hogy szerethet egy gyilkos bárkit is? – újra és újra a szemébe vágtam, hogy miket tett.

-Nem vagyok gyilkos! – szűri ki fogai közül a szavakat.    

-De az vagy! – ordítom el magam. Szemei kikerekedett. Minden dühe elszállt. Mintha kicserélték volna. Én fújtattam, mint egy felbőszült bika. A szobára csend telepedett, amikor már én is lenyugodtam és már nem fújtattam.

Az isten szerelmére! Csókold már meg!

Most az egyszer hallgatva a belső hangomra, nyakánál megragadva ajkaimra húztam. Gyorsan kapcsolt, száját szétnyitotta. Nyelvünk vad táncot járt. Hevesen faltuk egymást. Combjaimra simította kezeit.

-Ugorj! – utasított két csók között. Engedelmeskedtem neki. Elkapott és combjaimnál tartott. Az asztalomhoz sétált és oda lerakott. Lábaim közé férkőzött és úgy folytattuk a csókcsatát.

-Az… ajtó… - próbáltam kinyögni, de nem nagyon jött össze.

-Mi van vele? – kérdezte miközben a nyakamat csókolgatta, szívta.

-Nincs… bezárva… - préseltem ki magamból a mondatot. Harry hatalmas léptekkel közelítette meg és nagyon gyorsan zárta be. Fél perc sem telt bele mire visszaért hozzám. Újra nyakam kényeztetésével foglalta el magát.

Ennyi lett volna a harmadik fejezet. A kövi rész +18-as lesz, ezért hagytam itt abba. Remélem tetszett!